●Ötödik rész●

Lisa Whittemore:

Eléggé nyomasztó volt a hely, lerítt róla, hogy egy lélek sem járt erre már egy jó ideje. Síri csend honolt mindenhol, csak néha a falról lecsurgó vízcseppek cseppenése zavarta meg ezt a nyugalmat a lépteimmel együtt. A szívem kihagyott egy dobbanást, amikor meghallottam valaki más lépteit is. Gondolkodás nélkül cselekedtem, a félelemtől vezérelve rohantam előre, hátra sem nézve. A csúszós sziklák miatt sikerült viszont megcsúsznom, és egy rémült sikítás kíséretében érkeztem bele a vízbe. Nagyon mély volt, ugyanis csak egyre lejjebb süllyedtem. Korom sötét volt körülöttem minden; a szememet csípte a víz, és akárhogy kapálóztam, nem jutottam feljebb. Próbáltam visszatartani a lélegzetemet, de egy idő után nem ment. Hatalmas fájdalom nyilallt a fejembe, mintha kést szúrtak volna át rajta. Csak egy valamire tudtam gondolni: Komolyan így kell meghalnom? Aztán minden elsötétült.

●Negyedik rész●

Adam Collins:

Bementem az ajtón, és bezárkóztam. Még véletlenül se tudjon bejönni az a nyomorék, ha egyáltalán megtalálja a házat. Gyorsan letusoltam, majd vissza felöltöztem. Mivel nem nagyon szabadna aludnom, kiültem a hátsó ajtó utáni kis gerendára, ami pont egy tóra nézett. A hold fénye megvilágította a tavat, ezzel hidat alkotva rajta. Kint ülök egy ideje, csendben, mikor újabb sikítást hallok.

- Hát ezt nem hiszem el - kelek fel idegesen az ülőhelyemről, majd kitrappolok az ajtóhoz. A kulcsot elfordítom benne, majd kiállok a ház elé.

- Bezzeg ilyenkor kussban vagy mi? - kiabálok a sötétben.

Lassan türelmemet elvesztve állok a hidegben, egyhelyben. Gondolkozom, hogy honnan jöhetett a hang. Fejen csapva ér a felismerés, hogy van itt egy bánya. Talán onnan jöhetett.

Lassú léptekkel indulok el, kezem libabőrös a hidegtől, arcomat csapja a hideg szél. Lopakodó üzemmódba suhanok a fák között, mikor megpillantom az említett hely bejáratát.

●Harmadik rész●

Lisa Whittemore:

Az elején még poénként fogtam fel ezt az egészet, de ahogy kezdett sötétedni, és ahogy a levegő hőmérséklete drasztikusan csökkenni kezdett, a félelem szép lassan, ravasz kígyóként átvette az uralmat az elmém felett. Mi van, ha megfagyok az éjszaka? Minél hamarabb ki kell jutnom innen - gondoltam magamban, ahogy elindultam. A hideg és a félelem keveréke miatt remegő kezeimet a zsebem mélyére süllyesztettem és a hideg levegő csípte ajkaimat szorosan összepréseltem. Nem figyeltem eléggé, ezért egy fa hatalmas gyökerében megakadt a lábam, a testem pedig a föld felé kezdett zuhanni. Egy tompa sikoly hagyta el a számat, ahogy megéreztem a fájdalmat a térdeimnél. A nadrágom farmer anyaga kiszakadt és a térdemen egy hatalmas horzsolás keletkezett, amiből meleg vér szivárogott. A földön heverő levelek beleakadtak a hajamba, arcomra pedig a hideg föld tapadt.

- Ezt nem hiszem el baszki - szűrtem ki a fogaim között idegesen és lassan feltápászkodtam. Ekkor pillantottam meg egy bánya-szerűséget. Csak nem ez az a híres bánya? - kérdeztem magamtól. Ha nem szeretnék halálra fagyni az éjszaka muszáj lesz bemennem.

- Ez nem egy horror film, nem fog semmi rossz történni - nyugtatgattam magam, ahogy egyre beljebb és beljebb merészkedtem, előttem tartva a telefonomat, zseblámpának használva.

●Második rész●

Adam Collins:

A suliba megint jöttek a gólyák. Faszom kivan, hogy nekünk, végzősöknek kell szivatnunk ezeket a nyomorékokat. Legszívesebben mindegyiket megnyúznám élve.

Az osztály kitalálta, hogy az elhagyatott szénbánya melletti sűrű erdőbe tereljük be az elsősöket. Örültem neki, úgyis ott lakott az a drogos, köcsög apám. Legalább ott van a háza, el tudok rejtőzni.

(...)

Lepacsizok Dave-el, a legjobb haverommal, majd el is indulok a többiek után az erdőbe.

Idegesen szedem a lábam, mivel nekem kell majd a cetliket kirakni a fákra, ami a bányába vezeti el majd az adott gólyát. Aki éppen meg van szopatva. Ha jól tudom, most valami csaj van kint, de nem vagyok benne biztos.. Még pár méterre lehettem a háztól, és kezdett sötétedni. Remegő kezemmel próbáltam a záron lévő lakatba illeszteni a miniatűr kulcsot, természetesen sikertelenül. Türelmemet elvesztve rúgtam az ajtóba, mire a lakat megadta magát. Önelégült vigyorral nyitom ki a bejáratot, de mielőtt belépnék, egy hangos sikolyt hallok.

Kicsit beparázott a drága.

●Első rész●

Lisa Whittemore:

Október 4. A gólyaavató napja. A kedvem az egészhez egyenlő volt a nullával. Az egész csak arról fog szólni, hogy halálra szívatnak minket és hülyét csinálnak belőlünk. A felsőbb évesek kitalálták, hogy egy kihalt, ijesztő erdőben kell bújócskát játszanunk. Roppant kedves ötlet, nem? 

(...)

 A csípős őszi levegő pirosra csípte az arcomat és a kezem is kezdett fájni. Összébhúztam magamon a kardigánomat miközben az egyik hatalmas fa törzse mögött rejtőzködtem. Egy idő után elkezdtem azon gondolkodni, hogy túl nagy csend van és csak én vagyok ezen az átkozott helyen. Lehetséges lenne, hogy eltévedtem? Nagyot sóhajtva vettem elő a telefonomat. 

 - Ne már... Még térerő sincs?! - biggyesztettem le szomorúan a számat. 

 - Hahó!....Eltévedtem!...Valaki? - a saját visszhangomon kívül egy lélek sem válaszolt. Hát akkor.. Azt hiszem, egyedül kell kitalálnom.

 - Követnem kéne valamit... Amúgy milyen jól elbeszélgetek magammal - kuncogtam halkan - Tök jó társaság vagyok - kezdtem megijedni, hogy begolyóztam. 

- Mindig csak előre - szemeltem ki az egyik fát és elindultam az irányába. De ahogy telt az idő, kezdtem úgy érezni, hogy csak még jobban belekeveredtem az erdő sűrűjébe.