Lisa Whittemore:
Eléggé nyomasztó volt a hely, lerítt róla, hogy egy lélek sem járt erre már egy jó ideje. Síri csend honolt mindenhol, csak néha a falról lecsurgó vízcseppek cseppenése zavarta meg ezt a nyugalmat a lépteimmel együtt. A szívem kihagyott egy dobbanást, amikor meghallottam valaki más lépteit is. Gondolkodás nélkül cselekedtem, a félelemtől vezérelve rohantam előre, hátra sem nézve. A csúszós sziklák miatt sikerült viszont megcsúsznom, és egy rémült sikítás kíséretében érkeztem bele a vízbe. Nagyon mély volt, ugyanis csak egyre lejjebb süllyedtem. Korom sötét volt körülöttem minden; a szememet csípte a víz, és akárhogy kapálóztam, nem jutottam feljebb. Próbáltam visszatartani a lélegzetemet, de egy idő után nem ment. Hatalmas fájdalom nyilallt a fejembe, mintha kést szúrtak volna át rajta. Csak egy valamire tudtam gondolni: Komolyan így kell meghalnom? Aztán minden elsötétült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése